2025. április 28 – május 2.
Hétfő reggel fél 8-kor indultunk és a körülbelül 6 órás utazás végén megérkeztünk Ro-mániába. Az első állomásnál az idegenvezető bemutatta nekünk Temesvárat. Láttunk ott csodaszép templomot és szobrokat. Itt található az egykori vár erődje, melynek Hunyadi és Kinizsi is kapitánya volt. Ezután megkoszorúztuk Klapka György honvédtábornok szülő-házát. A program során megkóstolhattuk a helyi fagyit és válogathattunk a souvenir boltok kínálatában.
Ezután elfoglaltuk a szállást majd a finom vacsora után nyugovóra tértünk.
A második nap reggel elmentünk megnézni a vonatokat Resicabányán. Resicabánya a bán-sági vas- és acélkohászat központja, a magyar vonatgyártás Mekkája is volt. Később a Krassó nevezetű folyó mellett túráztunk. A Szemenik-Krassói-szurdok Nemzeti Park egy igazi paradicsom a túrázóknak. Nagyon szép helyen jártunk, a túra igazán izgalmas volt a mészkősziklák között. Igazi kihívást jelentett ez a sziklás vidék mindannyiunknak. Dél-után Herkulesfürdőre látogattunk, ahol megcsodálhattuk Sissi fürdőhelyét csodás hegyek, ózondús levegő, gyógyvizek társaságában. Felkerestük a meleg vizes forrásokat és a köz-ponti parkot is.
A harmadik nap Orsova felé vettük az irányt, majd átkeltünk a határon a vaskapu erőmű duzzasztóján. Két várat is megnéztünk az egyik Galamóc vára volt. Ez a vár Zsigmond ki-rályunk által is ostromolt vár, amit nemrégiben újítottak fel. Sok szép fotó készült itt. Meg-ismerhettük a Babakáj szikla legendáját. A másik vár, amit ezen a napon megnéztünk, Szendrő vára volt. Konstantinápoly mintájára készült, itt tartották fogva Hunyadit és itt halt hősi halált Kinizsi Pál.
A negyedik nap is sok-sok sétával telt: a reggeli utazás után megérkeztünk a nándorfehér-vári Kalemegdán parkba, ahol a várkapukon átkelve elértünk Nándorfehérvár várába. Elénk tárult a Száva és a Duna összefolyása és azok a helyszínek, amelyek történelmünk egyik leghíresebb csatájának helyszínéül szolgáltak. Még ezen a napon ellátogattunk Pé-terváradra. A várost a Bánk bánból ismert Petur bánról nevezték el. Sétáltunk az óvárosban és a Fő téren. Itt megismerkedtünk a jelentősebb épületekkel, például I. Péter király lovas szobrával. Kis utazás után megérkeztünk Kishegyesre, ahol az aznapi szállásunk volt.
Az utolsó napon meglátogattuk Szabadkát. Itt megtekintettük a Városházát, a zsinagógát, Kosztolányi alma materét és a belváros fontosabb épületeit.
Élményeinktől roskadozva, fáradtan érkeztünk meg péntek délután a Perutz stadion elé, ahol a szüleink vártak minket.
Mógor Bence